Trumpnak és Putyinnak is keményen beszólt Joe Biden évértékelő beszédében
Beindította elnökjelölti kampányát.
Beindította elnökjelölti kampányát.
A segélycsomagok hatékonyabb szállítása a cél.
Miért nem volt “szuper” a mostani Szuperkedd és mi a legfőbb tanulsága Donald Trump és Joe Biden számára? Gátja lehet-e a kor vagy Gáza az újraválasztásnak? Hogyan nézhet ki a 2024-es kampány? Gyakorlatilag hivatalossá vált, hogy novemberben az Egyesült Államok újrajátssza a 2020-as választást, közéleti podcastunkban pedig mi is ráfordultunk a kampányra.
A volt elnök fölényesen legyőzte kihívóját a szuperkedden.
15 államban tartanak egyszerre előválasztást.
A Nobel-díjas közgazdász szerint az amerikai gazdaság ugyan jól teljesített, ám Trump ügyesen játssza ki a populista kártyát. A német Handelsblattnak adott interjúban beszél a kínai és az európai gazdaság állapotáról is, és nem túl optimista.
A Yale egyetem világhírű történészprofesszorának a svájci Neue Zürcher Zeitungban megjelent vendégkommentárja szerint óvakodni kell a puhány politikusoktól, akik a szabadságot és a demokráciát viszik vásárra.
A nemzetbiztonsági tanács szóvivője szerint nem nyugati csapatok kellenek, hanem az a segélycsomag, amelyet a kongresszus jelenleg is blokkol.
Joe Biden alkalmasságának kétségbe vonásával politikai ajándékot, egy bírótól pedig óriási büntetést kapott Donald Trump, akit a szombati dél-karolinai előválasztáson Nikki Haley szeretne lefékezni az elnökjelöltség felé vezető úton.
Henry Kissinger már a 70-es években megmondta, hogy nem szabad úgy tenni, mintha Kína és Oroszország tisztességes partnerré válhatna, idézi az amerikai külpolitika néhai kulcsemberét Ferguson.
Julija Navalnaját Jolandának nevezte a sajtótájékoztatón.
Novemberben ugyanis elnökválasztás jön az USA-ban.
Az amerikai elnök Navalnij halálát követően tartott beszédében Donald Trumpot és a republikánusokat is célba vette. Felszólította őket, hogy tegyenek többet Ukrajna megsegítéséért.
A jelentése szerint az elnök és fia egy ukrán cégtől fogadtak el kenőpénzt, az ügyészség szerint azonban csak kitalálta a vádakat az FBI-nak jelentő Alexander Smirnov.
Ráadásul egy felmérés szerint minden ötödik amerikai el is hiszi.
A nemzetközi sajtóban továbbra is téma a magyarországi belpolitikai botrány, több lap, többek közt a Libération és a Frankfurter Allgemeine Zeitung is a helyzet eszkalálódásáról beszél. A Die Welt, a Der Standard, a Wall Street Journal, a Politico és a Financial Times is az Egyesült Államok világpolitikai szerepvállalását elemzi, aktuálisan az Ukrajnának nyújtandó támogatás és Donald Trump NATO-ra vonatkozó kijelentései tükrében. Az EUobserver a lengyelországi helyzetről tudósít. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A volt amerikai elnök egy korábbi magas rangú tanácsadója figyelmeztet: ha Trump novemberben legyőzi Joe Biden elnököt, "az USA ki fog lépni a NATO-ból".
Biden Amerikai Szamoán, Trump Vermontban szaladt bele egy kisebb pofonba.
Joe Biden amerikai elnök pénteken aláírta azt a rövid távú kiadási intézkedésről szóló törvényt, amely meghosszabbítja a kormányzati munka ideiglenes finanszírozását, elhárítva ezzel a leállás veszélyét.
A tüntetők a Late Night with Seth Meyers című beszélgetős műsor felvételét zavarták meg, ahol Joe Biden amerikai elnök volt a meglepetésvendég.